Rólam

Németh Georgina

A mozgás gyermekkorom óta természetes része az életemnek. Ritmikus sportgimnasztikával kezdtem, később fitnessversenyzőként folytattam, majd a tánc, végül pedig a jóga vált egyre meghatározóbbá számomra.

A jógával közgazdasági tanulmányaim idején találkoztam, és hamar éreztem, hogy számomra jóval többet jelent a fizikai gyakorlásnál. Egy olyan belső út nyílt meg előttem, amely azóta is folyamatosan formálja a gondolkodásomat, az önmagamhoz és a világhoz való kapcsolódásomat. A jóga filozófiája, spirituális szemlélete és a tudatos jelenlét éppolyan fontos számomra, mint maga az ászanagyakorlás.

2013-ban végeztem el a 200 órás, Yoga Alliance International által elfogadott hatha jógaoktatói képzést a Ganapati Hot Yoga Stúdióban, Kiss Zoltán Nitainál. Azóta is folyamatosan gyakorlok és tanulok, különböző jógairányzatokon, a légzésen, a meditáción és a jóga filozófiai tanításain keresztül mélyítve a tudásomat.

A másik meghatározó út az életemben a zene. Operaénekesi mesterdiplomámat, valamint hangképző tanár diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán szereztem. A hang számomra nemcsak zenei kifejezés, hanem különleges erő és rezgés is. Innen természetes módon vezetett az utam a hangfürdők világához, ahol gongokkal, hangtálakkal és más hangszerekkel teremtek lehetőséget a mély ellazulásra, az elcsendesedésre és a befelé figyelésre.

A tanulás és a mélyebb megértés iránti kíváncsiság végigkíséri az életemet. Jelenleg doktori tanulmányaimat folytatom, kutatásomban a zene nevelésben betöltött szerepével, valamint a zenehallgatás pszichés és kognitív hatásaival foglalkozom. Különösen az érdekel, hogyan hat a zene a figyelemre, a lelkiállapotra és a belső egyensúlyra. A tudományos megközelítés számomra egy újabb lehetőség arra, hogy mélyebben megértsem mindazt, amit a zene és a hangok erejéről saját tapasztalataimon keresztül is megéltem.

A Flamingo Yoga ennek az útnak a része. Az óráimon nem a tökéletes ászana a cél. Fontosabbnak tartom a saját testünkre való figyelmet, a légzés és a mozdulat összhangját, a tudatos jelenlétet és azt a belső csendet, amelyben közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.

Hiszek abban, hogy a jóga nem ér véget a matrac szélén. Amit a gyakorlás során megtapasztalunk – figyelmet, elfogadást, egyensúlyt és tudatosságot -, lassan a mindennapjaink részévé válhat.

Ezt szeretném továbbadni a jógaóráimon és a hangfürdőimen is.